A makói vöröshagyma íze erősen csípős és fűszeres. Alakja kerekded, fölül vállas, a helyi szóhasználat szerint leánycsöcsű, gyökérzete finom, nyaka behúzott, héjazata bronzvörös, húsa fehér és szilárd, íze erősen csípős, magas szárazanyag tartalmú, jól eltartható, közepesen korai érésű. Piacra tavasszal zöldhagymaként, később csomózott, nyár elején vágott, nyár végétől téli eltartásra kerül forgalomba. Szirbik Miklós prédikátor 1836-ban írta, hogy „az egész Alföldet és Bánátot elönti Makó gyökerével, hagymájával és paprikájával”. A belső legelő kiosztásával (1861) a zsellérek is kaptak 2200 magyar hold területet, ekkor vált szántóföldi terménnyé a hagyma. Belterjes kertkultúrát teremtve a makóiak nem vándoroltak ki Amerikába. 1863-ban a bécsi, 1888-ban a brüsszeli világkiállításon mutatták be a makói vöröshagymát. A népi nemesítésű makói vöröshagyma beltartalma és külleme alapján a vasútépítés után a világpiacon keresett termék volt.