Már az 1854. évi országleírás szerint „a köznép Makón mindent talicskába rak, … még a vizes kantákat is a Marosnál abba rakják.” Déry Tibor Felelet című regényében azt írja Makóról, hogy „ott eleven ember úgy nem lép ki a házból, hogy magával ne vigye talicskáját, mert Makón a talicska az, mint pesti férfinek az aktatáska, nőnek a retikül.” Nem saroglyás, hanem ládás talicska alakult ki, ebbe tették a vizes kan[1]tákat, evvel jártak a piacra, a malomba, a szőlőbe. Babakocsiként is ezt használták. A járdákat azért kezdték aszfaltozni, mert jól gurul rajta a talicska. A hagymatermelőknek nem lévén kocsijuk, lovuk, ez volt a teherhordó eszközük, így vált a belterjes gazdálkodás első fecskéjévé (Erdei Ferenc). A két világháború között még annyi volt belőlük, mint ma a kerékpárból. Híres talicskakészítő iparoscsalád volt Makón a Majsay család.