Görögkatolikus templom

A görögkatolikusokat Stanislavich Miklós csanádi püspök telepítette be Makóra az 1740-es években. A közösség ezután igyekezett kialakítani saját intézményrendszerét. Ennek legfontosabb eleme a saját templom építése volt. Előbb egy vályogfalú, zsindelytetős imaházat létesítettek, majd 1778-ban Mária Terézia segítségével készült el a ma is álló szentegyház. Barokk stílusú, egytornyú épület. A mai toronysisak a 19. század közepéről való. A falakon kívülről körbe futó párkányzatok, a szegmentíves ablakok igen tetszetősek. A toronysisakon lévő eredeti latin keresztet az utóbbi időben cserélték föl egy gazdagon aranyozott hármas keresztre. Igen díszes, rokokó stílusú ikonosztázát fából faragták. Ezen kívül egy 1933-ban állított Kis Szent Teréz oltár és értékes körmeneti lobogók találhatók a templomban. Falait Torma Imre, makói festőművész alkotásai díszítik. Diadalívének fölirata: „JERTEK IMÁDJUK KRISZTUST A MI KIRÁLYUNKAT ÉS ISTENÜNKET.” Védőszentje Szűz Mária.

Javaslatot benyújtó: Dr. Orbán Imre
Beadás ideje: 2016
Forrás:
Puskás Bernadett – Dr. Tóth Ferenc: A makói görög katolikus templom. A Makói Keresztény Értelmiségi Szövetség füzetei 42. Makó, 2004 (https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/egyhaztortenet/Makoi_kereszteny_fuzetek/pages/042/003_a_makoi_gorog.htm)
 
MAKÓI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR