1897 és 1903 között a makói József Attila Gimnázium diákja volt. 1908-ban szerzett jogi doktorátust Budapesten, később vármegyei tisztségviselőként dolgozott. 1919–1920 között az aradi, majd a szegedi ellenforradalmi kormányok sajtóügyeit irányította. 1922-ben a Keresztény Kisgazdapárt jelöltjeként került be a parlamentbe. Az Ébredő Magyarok Egyesületének egyik alapítója és vezetője, majd a Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt egyik vezetője, a Magyar Revíziós Liga alelnöke volt. 1930-ban a kormánypártból kiváló Független Kisgazdapárthoz csatlakozott, majd 1932–1940 között annak elnöke volt. 1931-től újra országgyűlési képviselő, 1934–1935 között Magyarország népszövetségi főmegbízottja volt. Miután 1940-ben lemondott a pártelnökségről Horthy Miklós kormányzó, valamint Teleki Pál miniszterelnök megbízásából az USA-ba utazott, hogy a német orientáció ellensúlyozására kapcsolatokat építsen ki az angolszász hatalmakkal. Soha nem tért haza. 1945 után az antikommunista emigráció egyik vezéralakja, a Magyar Nemzeti Tanács egyik megszervezője. Habsburg Ottó mondta róla: igazi demokrata volt, teljes lelkével harcolt a totalitárius rendszerek ellen. A legbecsületesebb demokraták közé tartozott.