A fehérhímzést vagy a lyukhímzést összefoglalóan Dél-Alföldinek szokták emlegetni, a megye valamennyi településén megtalálható volt. Mára a legtöbb ilyen típusú hímzéseket a Móra Ferenc Múzeum, a Tornyai János Múzeum és a József Attila Múzeum néprajzi gyűjteményei őrzik. A legkorábbi gyűjtésekkel ezen területről a szegedi múzeum rendelkezik, így a szegedi Nagytájról, Apátfalváról és Makóról. Mára nagyságrendileg a makói múzeum anyaga kimagasló számmal rendelkezik, apátfalvi, magyarcsanádi és makói gyűjtéseikkel. A rendszerezett anyag arra ad lehetőséget, hogy az említett három településről gyűjtött hímzéseket átnézve megállapításokat és következtetéseket tehessünk az alkalmazási területükről, a minták szerkesztéséről. A vizsgált makói anyag alapján elmondható, hogy a legtöbb fehér lyukhímzést a párnahajakon alkalmazták, de meg kell említenünk a dunna-, paplanhajak, sublót-, kasztliterítők és a női alsóruházat idetartozó darabjait is. A makói hímzés alapanyaga, szerkesztési és alkalmazási módja sok hasonlóságot mutat Apátfalva és Magyarcsanád hasonló darabjaival. Ami mégis egyedivé, az említett településeken alkalmazottól eltérővé, jól felismerhetővé és megkülönböztethetővé teszi, az az igen zsúfolt, tömör, rendkívül finom, apró öltésekből álló motívumok. Sajátossága továbbá a nevek kezdőbetűiből álló ún. monogramok alkalmazása. Az általánosan nevezett Csongrád megyei fehér lyukhímzések közül kiemelkedik szépségével, a 19. század végén és a 20. század elején használt motívum kincsével.