A néprajzi szakirodalom Makót korsós központként tartja számon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a makói József Attila Múzeum néprajzi gyűjteményében fellelhető nagyszámú helyben készült kerámia. A hagyatéki leltárak, tűzvész okozta kárlisták már a 18. században igen nagy számú és fajtájú cserépedények használatáról ad tudósítást. Az előzmények itt is a fekete kerámiák lehettek. A makói fazekasok Makó Újváros városrészben, a Szegfű utcában dolgoztak, és az agyagot is a város határától induló Margitai dűlőből szerezték be. Az itt kialakult cserepességre közelsége miatt a vásárhelyi, az ország legnagyobb fazekasközpontja volt hatással. Az itt készült elsősorban fennálló edények helyi sajátosságokat mutatnak. Méretük olykor hatalmas, mázas és máztalan kivitelben készültek, ez adja egyben díszítettségüket. Gyakori a zöld-sárga máz folyásos technika, vagy csak egyetlen szín alkalmazása. A korsók vállán és nyakán hullámvonalas díszítés, száján és szopókáján barna vagy zöld mázazás található. Termékeik igen széles skálán mozogtak, készítettek korsót, butykoskorsót, kantát, nagykantát, köcsögöt, szilkét, locsolót, bögrét, mozsarat, tésztaszűrőt, mécsest, butellát stb. A butellák méretükkel országosan is a legnagyobbak közé tartoznak. Zöld mázasak, karcolt felirattal ellátottak, ritkán stilizált növényi ábrázolással, gyakran feltüntetve a készítő nevét, helyét és idejét. Érdekesség, az ábrázolások között megtalálhatók egyes mesterségekre, foglalkozásokra utaló szerszámok is.