A makói bútorművességnek megvolt a saját formanyelve, amely főleg a menyasszonyi ládákon tanulmányozható. A színek tüzessége rendkívül korán — előbb, mint bárhol az országban — megjelent. A makói szőrhímzések valóságos remekmunkák, de ezeket az utóbbi ideig hódmezővásárhelyi szőrhímzés néven tartották számon. A Néprajzi lexikon a hódmezővásárhelyi szőrhímzés szócikket három makói és egy vásárhelyi párnahímzéssel szemléltette. Ma már egyértelmű, hogy a szőrhímzés dél-alföldi csoportja vásárhelyi, makói, szentesi csoportra különül. Tömörkény István a szegedi múzeum részére 1907-8-ban Makón három, a tanyavilágban két szőrhímzésű párnavéget gyűjtött. A makói tulipános mustrát szerkezeti rajza, az egész és a részek aránya, a színek harmóniája és visszafogottsága, eleganciája és bája népművészeti remekművé emeli.