Dobsa Lajos drámaíró, forradalmár 1824-ben, a  Széchenyi tér 17. alatt álló Eisenbeck-házban született, melynek helyén ma a Csipkesor áll. Szülei Dobsa Sámuel vaskereskedő és Du Bois Amália 15 éves koráig házi nevelésben részesítették. A család 1836. január 26-án V. Ferdinánd magyar királytól nemességet kapott, a kiállított diploma engedélyezte a rotaresti előnév használatát. 1839-ben Debrecenbe ment jogot tanulni, ahol társaival már műkedvelő előadásokat rendezett, színjátszó-társulatot alapított. 1842-ben tanulmányait befejezve Csanád vármegye tiszteletbeli aljegyzője lett. Az 1843-44. évi pozsonyi országgyűlésen mint joggyakornok lehetett jelen. Pozsonyban megismerkedett a pezsgő irodalmi és színházi élettel, valamint bekapcsolódott a reformnemzedék körébe. Miután letette ügyvédi vizsgáját, 1844 őszén és telén Győrött színésznek állt, a következő évben a Kolozsvári Nemzeti Színház tagja volt, majd Pesten vendégszerepelt. Pestről külföldre ment: járt Németországban, Angliában és Franciaországban is.
Az 1848 februári párizsi forradalomnak nemcsak szamtanúja, de krónikása is lett. Tudósításait hazaküldte a magyar lapoknak, majd itthon emlékeit könyv alakban jelentette meg „Az 1848. évi franczia forradalom” címmel. Tevékenyen részt vett a forradalom eseményeiben, hírlapi cikkei is bizonyítják ezt. Március 15-én a párizsi magyarok küldöttséget menesztettek az ideiglenes kormányhoz, köszönteni a francia köztársaságot, a küldöttség elnöke Dobsa Lajos volt.
1849 elején Vasvári Pállal és öt másik társával együtt Kossuth Lajoshoz intéztek beadványt, amiben népgyűlések és gerillacsapatok szervezésére kértek engedélyt. A megbízólevelet megkapták, Dobsa szabadcsapat-parancsnokként, századosi rangban láthatott neki a népfelkelések meghirdetésének Csanád és Csongrád vármegyében. A harcokban részt vett, onnan újságcikkekben küldött tudósításokat. Részt vett a felvidéki harcokban, majd Debrecenből tért haza szülővárosába. Makót ekkoriban a délvidéki szerb felkelők veszélyeztették, ezért szabadcsapatot szervezett, majd március 21-én este 1700 gyalogossal, 139 lovassal és 97 kocsival Szegedről Makóra indult, átkelt a Maroson, majd másnap a deszki és szőregi csatában szétverte az ellenséget.
A világosi fegyverletétel után atyja kosgyáni birtokára vonult vissza, és a drámaírás fele fordult. 1848–1895 között 14 színpadi művet írt, több drámapályázat nyertese és jutalmazottja volt. Forradalombéli tevékenységéért körözték, 1850. május 22-én a Pesti Nemzeti Színházban az Öcsém, házasodjál című komédiájának előadásán fogták el Nemzeti Színházban. Hat hónapnyi fogság után Pestre internálták, itt élt 1874-ig. 1869-ben tért vissza a politikai életbe, Makó balközép párti képviselője lett. 
Életének utolsó éveit gazdálkodással, írogatással töltötte 1902-ben, Kosgyánban halt meg.
Szülővárosában emlékét bronz mellszobor, emléktábla őrzi.