Dr. Draskóczy Ede és dr. Eszes Ilma Imáta emlékére
Ede, aki hosszú élete során mintegy jelképévé vált a polgárosult Makónak, Óbecsén született a békeszerződésnek álcázott trianoni ítélet utáni évben, ott járt iskolába, és ott csapták ki annak idején a szerb gimnáziumból egy magyar diáklap szerkesztése miatt. Belgrádban és Budapesten folytatott jogi tanulmányokat, ám a háború végén visszakerült az egyetlen helyre, Makóra, amely befogadta őket, miután az a pesti bombatalálat földönfutóvá tette öccsével és édesanyjával együtt. Nagynénjüknek – aki Pesten befogadta a menekülőket – csak a holttestét találták meg a romok alatt, és az ifjú Draskóczyak – ahogy a kilencven esztendős Ede kezében a kristálypohárral jellegzetes modorában előadta – mokett ágytakaróba csavarva – egy kőművestargoncán tolták végig nénjüket a havas, jeges utakon, megfelelő helyet keresve, hogy eleget tegyenek az ősi parancsnak: a holtakat el kell temetni, és szavai nyomán megjelent az ostromlott főváros képe az abszurd filmbe illő jelenettel.

Két olyan emberről beszélünk, akikben volt erő és bátorság, mellyel megőrizték életformájukat. Volt bennük ízlés és igény, hogy támogassák a művészetet, kultúrát. És volt bennük hit. Hitték, hogy mindez nem hiábavaló!Volt bennük erő és bátorság, amellyel megőrizték életformájukat.